kertmanufaktúra

2011. november 20., vasárnap

Trágyát a gyepnek!

Ha kertünk gyepes területén már nem kell azzal számolnunk, hogy még zsákszámra gyűjtögethetjük a lehulló faleveleket, megtörtént a tél előtti utolsó fűnyírás is, elvégeztük a gyepszellőztetést, nincs más hátra, mint megfelelő tápanyagot kijuttatni a területre. Erre két lehetőségünk is van. Az egyik, hogy egy kis homokkal, komposzttal vegyes jó minőségű, gyom(mag)mentes termőföldet terítünk szét a gyepen. Erre a célra egyébként használhatunk érett szerves trágyát is, ez a hagyományos NPK (nitrogén, foszfor, kálium) műtrágyáknál sokkal jobb megoldás, mivel a szerves trágya a tápanyagokat lényegesen hosszabb ideig biztosítja a gyep számára. Igaz, ennél a megoldásnál sokszor előfordul, hogy a nitrogén túlságosan gyorsan mosódik be a talajba, emiatt a gyep ezt nem is tudja kellő hatékonysággal hasznosítani.

Ha gyepünk inkább díszgyep célokat szolgál, már-már a pázsit kategóriába tartozik, érdemes kifejezetten a gyep számára kifejlesztett, őszi, hosszú hatású műtrágyákat használnunk. Ezek „alkotóelemeit” a gyártás során úgy állították össze, hogy három-öt hónapon keresztül biztosítsa a tápanyagokat a fűnek, ezzel a tavaszi indulást is segítve.

A hosszú hatású műtrágyák – ma már jó néhány gyártó kínál ilyen termékeket a piacon – mindegyikét egy növényi alapú burokkal veszik körül. Ez a növényi gyanta kettős célt szolgál: egyrészt megakadályozza, hogy a szemcsékben lévő tápanyagok gondolkodás nélkül, teljes mennyiségben a talajba jussanak. Másrészt biztosítja, hogy a kijutás, vagyis a tápanyagok feltáródása hónapokig eltartson. Amikor a talajban lévő víz áthatol ezen a környezetbarát gyantarétegen, a gömböcskék belsejében lévő tápanyagok elkezdenek kioldódni, mindez folyamatos felszívódást tesz lehetővé. A folyamat legvégén a megmaradó gyanta burok bomlik el, akkor, amikor a kertek alatt mászkál már a tavasz. A gyártóknak meg olyanjuk van, hogy a gömbök köré különböző vastagságú gyantaburkot vonnak, ezzel állítják be azt, milyen hosszú idő alatt oldódjanak ki a tápanyagok a műtrágyából.

Az őszi gyeptrágyázással nem az a célunk, hogy ész nélküli növekedésre bírjuk a füvet. Sokkal inkább arra kell törekednünk, hogy kijuttatott tápanyagokból a gyepünk bőségesen tudjon bespájzolni magának a zegernyébb időkre.

Minden gyártó részletes használati utasítást ad a termékekhez, de általánosságban a 40-50 gramm négyzetméterenkénti mennyiséggel kell számolnunk. Ha kertészeti boltokban, árudákban hosszú hatású, őszi műtrágyákra vadászunk, olyat keresünk, amelyiken az NPK arány a 14-5-21 arányú, vagy ennek megfelelő. Akkor se essünk kétségbe, ha olyat találunk, amiről még egy szám és képlet néz le ránk, ez általában MgO, ami mellett a kettes vagy a hármas szám található. Ilyenkor novemberben érdemesebb alacsonyabb nitrogén tartalmú terméket választani, némelyik őszi gyeptrágyánál ez a szám akár nulla is lehet.

A műtrágyák kijuttatását kézzel is elvégezhetjük, de ehhez a művelethez vételezhetünk egy kerekes szórókocsit, az álmoskönyvek szerint ezt használva nagyobb az esély a tápanyag egyenletes kijuttatására.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése