kertmanufaktúra

2013. március 21., csütörtök

A kert színei: a kék

Búzavirág (Centaurea cyanus)
(www.munroweb.org)

Ezüstfenyő, búzavirág, árnyékliliom, boróka, harangvirág. Persze nemcsak ők. A kék szín számos képviselőjét telepíthetjük még kertünkbe, ha imádjuk a kéket. A kéket egyébként a színelemzők a tisztaság, a biztonság és a becsület színeként tartják számon.

Nefelejcs (Myosotis sylvatica)
(www.aphotoflora.com)
Világos, lágyabb árnyalatai élénkebb, mozgalmasabb megjelenést biztosítanak, sötétebb tónusai hidegebb, csendesebb hatásúak, de bármelyiket is választjuk, a kék eleganciát, talán egy kis méltóságot is képes hozni a kertbe.

Feng Shui szakértők gyakran alkalmazzák ezt a színt, ha erősíteni szeretnék a pozitív energiákat.




Sárgák és pirosak között
(www.gardeningbymistake.com)
Ha kertünkbe kék színű évelőket, cserjéket, örökzöldeket ültetünk, érdemes a szomszédságba piros árnyalatúakról is gondoskodnunk, a kék melletti pirosas színek ugyanis jól jönnek az egyensúly megteremtésében. A kék segítségünkre lehet a térérzet növelésénél is, mivel következetes használatával a kisebb tereket nagyobbnak érzékeljük.


Kellemes, nyugodt összhatást kapunk, ha az évelőágyásban kék színű növényeink szomszédságában nagyobb felületen zöld foltokat alakítunk ki, melyekbe lila színű, lila virágú növényeket ültetünk. Ha a kék mellé sárga vagy narancssárga cimborák kerülnek, egy élénk, erősen figyelemfelhívó, kontrasztos foltot hozhatunk létre.

Kékben pompázó árnyékiliom
(www.hostasdirect.com)
Pánikra akkor sincs semmi ok,  ha kertünk árnyékosabb: válasszuk a lenyűgöző, kékes árnyalatú árnyékliliomokat, a gólyaorr kékvirágú fajtáit vagy válogassunk a harang- és a szarkalábak közül. Érdemes kihasználnunk a színek és a formák kontrasztját, a lenyűgöző látvány megéri, az időráfordítást a kialakítás előtti alapos tervezésre is.



Díszhagyma (Allium caeruleum)



Havasi iringó (Eryngium alpinum)
(www.lindacochran.blogspot.com)

Nagyvirágú gyíkfű (Prunella grandiflora)
(www.thompson-morgan.com)

Törpe lobélia (Lobelia erinus)
(www.missouribotanicalgarden.org)

Himalájai törpeboróka (Juniperus squamata 'Blue Star')
(www.gardenersworld.com)

Sötétkék szamárkenyér (Echinpos ritro)
(www.anniesannuals.com)

Mexikói bojtocska (Ageratum mexicanum)
(www.sladakzivot.com)

Őszirózsa (Aster sp.)
(www.lepage-vivaces.com)

Örmény gyöngyike (Muscari armeniacum)

Szemes begyvirág (Nemesia 'Sweety Bird')
(www.bloomingarden.com)

Ötpettyes virág (Nemophila menziesii)
(www.mostlynatives.com)

Tyúköröm (Nolana paradoxa 'Bluebird')
(www.plantdatabase.co.uk)

Kék csüngő luc (Picea pungens 'Glauca Pendula')
(www.finegardening.com)

Sudárzsálya (Perovskia)
(www.finegardening.com)
Leylandi ciprus (x-cupressocyparis leylandii)
(www.onlineplantguide.com)


Ha kedvünk van, megálmodhatjuk  és megvalósíthatjuk tisztán kékbe öltöztetett kertünket is, de ebben az esetben tudomásul kell vennünk, hogy összhatásában birtokunkat alighanem hűvösen elegánsnak írják majd le családtagjaink és barátaink.

Kert kékben, évelőkkel
(www.toneontoneantiques.blogspot.com)
Kert kékben, hortenziákkal
(www.traditional-landscape.houzz.com)

Kék kertben kék klasszikus
(www.classics.uc.edu)

S ha kész kék kertünk, egy fényeskék délutánon a kerti padon tétlenkedve meghallgathatjuk Gryllus Vilmost, aki arról énekel, hogy kék a kökény kék a káka, kék a hegyek ködszakálla…


További kékek, szépek
   Agapanthus campanulatus
   Anchusa azurea
   Aquilegia vugaris
   Aster novi-belgii
   Campanula persicifolia
   Ceanothus impressus
   Ceratostigma sp.
   Cleamtis sp.
   Corydalis felxuosa
   Delphinium sp.
   Festuca glauca
   Gentiana acaulis
   Hydrangea macrophylla
   Hosta sp.
   Ipomea tricolor
   Iris sp.
   Meconopsis betonicifolia
   Linum perenne
   Phlox stolonifera
   Platycodon grandiflorus
   Primula sp.
   Scabiosa sp.
   Scilla siberica
   Veronica autriaca teucrium
   Vinca sp.
   Vaccinum corymbosum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése