kertmanufaktúra

2014. február 10., hétfő

Rózsák jó társaságban

Rózsa és iszalag: tökéletes páros
(www.redinthecity-chicagored.blogspot.com)
Sok kertszerető számára a kert egyet jelent a rózsák jelenlétével: szépek, elegánsak, illatosak, forma és színgazdagságuk lenyűgöző. A rózsák nevelését és gondozását – az egyik leginkább törődést igénylő kerti cimboráról van szó – könyvtárnyi szakirodalom taglalja, ennél azonban jóval kevesebb szó esik arról, milyen növények ültethetők a rózsák kísérőiként. Pedig úgy van ez valahogy, egy pompás rózsatő ugyan önmagában is mutatós, de ügyes kombinációval lenyűgöző hatás érhető el.

Mindig kínál látnivalót
(www.dreamingofroses.blogspot.com)
Egy növényágyással szemben alighanem alapkövetelmény, hogy lehetőség szerint az egész kerti szezonban kínáljon virágzó látnivalót, s a virágzás csúcsidőszakai között pedig a növények levelükkel, formájukkal és egymással alkotott összhatásukkal díszítsenek.

Az sem árt, ha a kert tulajdonosainak nem kell reggeltől estig az ágyásokban görnyedezniük a gyomokkal vagy az elszáradt virágokkal bíbelődve.


Főszerepben: a rózsa
(www.jardindesign.org)
És a rózsa esetében van még egy fontos szempont.

Társait úgy kell kiválasztanunk, hogy szépségükkel, formájukkal, színeikkel egyetlen célt szolgáljanak: emeljék ki a rózsa szépségét, és tegyék a rózsatövek látványát még hatásosabbá.

Mindezt úgy, hogy a kísérők ne váljanak túlságosan hangsúlyossá, hiszen ebben az előadásban a rózsáknak szánjuk a főszerepet.

Díszfűvel és törpefenyővel
(www.genevieveschmidtdesign.com)
A rózsa cimborái nem lehetnek akárkik. Hiába szeretnénk csodás árnyékkedvelő növényeket mellé telepíteni, erről le kell mondanunk, miután a rózsák a kifejezetten napfényes helyeket részesítik előnyben. Első teendőnk tehát szétnézni a napimádó évelők, díszfüvek és egynyáriak háza táján. Figyelnünk kell arra is, hogy a rózsák mellé kerülő növények alkalmasak legyenek részben vagy egészben a talaj takarására is. Érdemes az ágyást úgy kialakítanunk, hogy a hátsó sorba a magasabb, az elől lévő, hozzánk közelebbi helyekre pedig az alacsonyabb évelők, díszfüvek és talajtakarók kerüljenek.

Rózsa és levendula kombinációja
(www.facebook.com/serenityinthegarden)
A csapattagokat úgy kell összeválogatnunk, hogy az ágyás akkor is szemet gyönyörködtető legyen, amikor rózsáink már nem díszítenek virágaikkal. Erre a célra kiváló a levendula (Lavandula), a cipruska (Santolina), a varjúháj (Sedum) vagy az őszirózsa (Aster). Bátran válogathatunk a sudárzsálya (Perovskia) és a krizantém (Chrysanthemum) fajtái közöl is. Remek összhatás érhető el, ha a rózsaágyás hátterébe iszalagot (Clematis) vagy loncokat (Lonicera) ültetünk, ezek kék, rózsaszín, bordó, narancs és sárga színükkel remek kiegészítői lehetnek a rózsáknak.

A gólyaorr ideális kísérő (a képen a Geranium ’Jolly Bee’)
(www.davesgarden.com)
Egy magas törzzsel nevelt rózsa köré tökéletes társ a harangvirág (Campanula),
a nyuszifül (Stachys byzantina), a levendula (Lavandula), a zsálya (Salvia),
a gólyaorr (Geranium ’Jolly Bee’), az őszi margitvirág (Tanacetum parthenium) vagy a törpe sásliliom (Hemerocallis ’Stella d’Oro’).





Néhány további inspiráló kialakítási lehetőség remek rózsakísérőkre.

Astrantia major 'Claret'
(www.crocus.co.uk)

Chrysanthemum maximum
(www.oregonlive.com)

Echinacea purpurea 'Magnus',
Perovskia és Lavandula angustifolia
(www_waterwisegardening_com)

Gaura
(www.powellgardens.blogspot.com)

Rózsák kék szegéllyel, puszpánggal és kúszónövényekkel
(www.gardensbyjeffreyjones.com)

Összhangzattan formák és színek kavalkádjára
(www.dreamingofroses.blogspot.com)

Díszfüvek között
(www.mooseyscountrygarden.com)

A rózsa mellé alacsonyabb évelők kerültek,
a magasabbak a háttérben alkotnak sorfalat
(www.miaslandliv.blogspot.com)

Egy jól bevált megoldás: rózsák öreg téglafalnál
(www.organicgardendreams.com)

A tökéletes összhangzattan megalkotásához a következő fajok és fajták közül válogathatunk.

Agastache
Alchemilla mollis
Anemone japonica
Anemona 'Honorine Jobert'
Anthemis tinctoria 'Sauce Hollandaise'
Astrantia major 'Dark Shiny Eyes'
Aster fajták
Buxus
Campanula poscharskyana
Clematis fajták
Calamagrostis x acutiflora 'Karl Foerster'
Delphinium fajták
Echinacea purpurea ’Magnus’
Gaura
Geranium 'Jolly Bee'
Geranium 'Patricia'
Geranium 'Tiny Monster’
Geranium wlassovianum
Gypsophila fajták
Hakonechloa macra
Heliopsis helianthoides
Hemerocallis 'Stella d'Oro'
Heuchera 'Palace Purple'
Juniperus communis ’Repanda’
Lavandula angustifolia
Leucanthemum maximum/Chrysamthemum leucanthemum
Pennisetum alopecuroides
Persicaria amplexicaulis 'Firetail'
Perovskia
Matthiola incana
Miscanthus sinensis 'Morning Light'
Nepeta x faassenii 'Walkers Low'
Panicum virgatum 'Heavy Metal'
Rudbeckia fulgida 'Goldsturm'
Santolina chamaecyparissus
Salvia verticillata 'Purple Rain’
Sedum matrona
Sedum telephium
Stachys byzantina
Tropaeolum fajták
Verbena bonariensis
Veronica longifolia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése