kertmanufaktúra

2015. január 14., szerda

Gömbfák kis kertekbe

Csendélet gömb szivarfával
(www.eggert-baumschulen.de)

Azt hiszem, sokan ösztönösen érzik, a kert akkor lenne teljes, ha nemcsak cserjék, évelők és egynyáriak, hanem fák is helyet kaphatnának benne. A felismerést sokszor nem követi tett, mert az első nekibuzdulás után alábbhagy a kezdeti lendület. Talán azért is, mert faültetés előtt vagy féltucatnyi kérdésre kell megtalálni a legjobb válaszokat: nem lesz-e évek múltán túl magas vagy túl széles, hány év alatt nő meg akkorára, hogy árnyékot adjon, nem árnyékolja-e le majd túlságosan a kertet vagy a szomszéd portát, okozhat-e allergiát, szemetel-e a termésével, mérgező-e, és egyáltalán: milyen legyen az a fa. Néhány bejegyzés erejéig igyekszem választ keresni mindezekre, esőként a kisebb kertekbe is ültethető, gömb koronájú lombos fákat sorra véve.


Fákra minden kertben szükség van, mivel egyfajta vázat alkotnak a térben, megadják a kert és a tér szerkezeti alapját. Sajnos sok helyütt a kertek magassági értelemben nem léteznek, nincsenek bennük lombos fák, a magasabb örökzöldek közül gyakorta csak tuják kerülnek a kertekbe. Pedig sok lombos fa áll rendelkezésre, közülük nem egy a kisebb méretű kertekbe is jól beilleszthető. Közöttük előkelő helyet foglalnak el a gömbfák.

Szabályos koronaformájuknak köszönhetőn további díszítőértékkel is bírnak, általában magastörzsre oltva forgalmazzák őket a kertészeti árudák. Nem nőnek az égig, megelégszenek a négy-hat méteres magassággal, ezért nyugodtan számba vehetők az előkert vagy az utcafront kialakításánál. Akkor sincs gond, ha a ház előtt villanyvezeték húzódik, a legtöbb gömbfa nem éri majd el őket. Általánosságban elmondható róluk, hogy a koronaforma megtartásához nem kell őket metszeni, elviselik a kissé szennyezettebb városi levegőt is, és nincs szükségük extra gondozási munkákra sem.


Gömb juhar (Acer platanoides ’Globosum’)
(www.gopixpic.com)
Gömb juhar
Elviseli a kevésbé üde városi levegőt, de az erősen szennyezett, nagy forgalmú utcafrontra ne gömb juhart ültessünk. Szintén nem a gömb juhar az igazi a téli sózásnak kitett helyekre. Koronaformáját tekintve csaknem tökéletes gömb.

Hat méternél ritkán nő magasabbra, tízéves korára azonban a korona szélessége eléri vagy meg is haladja a hét-nyolc métert, ezt érdemes a telepítéskor figyelembe venni. A levelek színe kihajtáskor vöröses, csak később változik mélyzöld színűvé. Őszi lombszíne sárga. Tolerálja a szárazabb nyarakat is, a talajjal szemben sincsenek extra igényei, gyorsan nő.


Gömb szivarfa (Catalpa bignonioides ’Nana’)
(www.gopixpic.com)
Gömb szivarfa
Három-öt méteres magasságú fa, tápanyagban gazdagabb földre van szüksége, napos, meleg helyre kerüljön. Nem viseli el a csontszárazra kiszáradó talajt, ezért rendszeres öntözéséről gondoskodni kell. Igazi szépségét szoliterként ültetve mutatja meg, de több példányt sorban ültetve is nagyon mutatós. A virágporra allergiások számára jó hír lehet, hogy virágot és termést nem hoz. Az első években a komoly fagyok károsíthatják, ezért a gyökérzónát érdemes lombbal betakarni. Viszonylag gyorsan nő.


Gömbkőris (Fraxinus ornus ’Mecsek’)
(www.disznovenyek.hu)
Gömb kőris
Gazdag virágzata lenyűgöző, de mélyzöld lombjával önmagában is mutatós lenne. Magyar fajta, lassan éri el az öt-hat méteres, végleges magasságot, a kifejlett fa koronaátmérője nyolc-tíz méter lesz.

Könnyű bánni vele akkor, is, ha a rendelkezésre álló helyet kinőné, mert koronája a vázágakig visszavágva a fa károsodása nélkül jól kordában tartható. Napos helyre kerüljön, az ültetést követően jó szívvel veszi a tápanyag utánpótlást.


Gömb akác
(Robinia pseudoacacia ’Umbraculifera’)
(www.imgkid.com)
Gömb akác
Azoknak sem kell félni a telepítésétől, akik az akáctól tüskéi miatt idegenkednek, a gömbakác ugyanis tüskétlen. Virágot nem hoz, cserében viszont kárpótol bennünket szabályos gömbkoronájával.

Jól bírja a szennyezettebb városi levegőt, fény- és melegigényes fa, egy árnyékos kertrész nem az ő világa.
Koronájának átmérője négy-öt méternél nem lesz szélesebb, öt-hat méter magasra nő, kezdetben növekedési erélye lassú.







Gömb meggy (Prunus fruticosa ’Globosa’)
(www.zahrady-rihaczek.cz)
Gömb meggy
Három-négy méter magas fa, koronaátmérője három, legfeljebb négy méter lesz. Virágai fehérek, áprilisban nyílnak, de termést nem hoz.

Lassan nő, száraz, soványt talajt kedvel, hozzá nem kell naponta vizes vödrökkel szaladgálni.

Ha a teraszon is szívesen látnánk, semmi akadálya: kaspóban, dézsában vagy más, nagyobb méretű edényben is remekül nevelhető.








Gömb eperfa
(Morus alba ’Fegyvernekiana’)
(www.najlacnejsiedreviny.sk)
Gömb eperfa
Magyar fajta, Fegyvernek községet őrzi a nevében, egy ott keletkezett fehér eperfajtáról van szó. Termést nem hoz, napos, meleg helyet szeret, és meghálálja a rendszeres öntözést. Tűri a városi levegőt, és dézsában is kiválóan nevelhető.

Ha nem magas törzsre, hanem a gyökérnyakba oltják, akkor bokor lesz őkelméből, fácskává csak a magas törzsre oltottak növekednek.

Három-négy méternél nem magasabb, a korona átmérője két-három méter lesz.






Gömb ámbrafa
(Liquidambar styraciflua 'Gum Ball')
(www.flora.land.com)
Gömb ámbrafa
Levelei ősszel a sárga, a vörös és a lila árnyalataiban játszanak. Napos helyet kedvel, savanyú, tápdús talajba kell ültetni. A savanyú talaj pótlásáról évente, kétévente gondoskodni kell.

Edényes növényként is megállja a helyét.

Három-öt méteres magasságot ér el, a koronának kifejlett állapotban három, legfeljebb négy méteres helyre van szüksége.

Az idősebb fákon a kéreg paraléces, vagyis a kérgen hosszirányú lefutású, töredezett bőrszöveti elváltozások keletkeznek, de ez nem igényel semmilyen beavatkozást vagy kezelést.






---------
2. rész: Oszlopos fák kis és nagy kertekbe
3. rész: Csüngő koronájú fák

2 megjegyzés:

  1. Olyan szépek ezek a gömbkoronáju fák,hogy nem tudok dönteni melyiket vegyem meg.kiskertről van szó,Önök szerint melyik lenne ideális.

    VálaszTörlés
  2. Gondold át milyen lesz az összkép,a többi fás,és lágyszárú növényekkel!

    VálaszTörlés